Révész Melinda

Óvodapedagógus, drámapedagógus; komplex mozgásterápiás fejlesztő, drámacsoportvezető

Kapcsolatfelvétel

Talán az a legjellemzőbb rám, hogy nagyon szeretem az embereket. Bármilyen életkorban, érzelmi szinttel, vérmérséklettel, nehézséggel terhelten érkeznek és kerülünk kapcsolatba, minden esetben alázattal közelítem meg az állapotát és igyekszem az adott helyzet és önmaga pozitívumait meglátni, megláttatni.

Több, mint 20 éve önkéntes szervezője vagyok egy kisgyermekes családokat ingyenesen segítő hálózatnak, ahol csoportvezetésben, felnőttek képzésében és családok személyes támogatásában, megerősítésében nagyon sok tapasztalatot szereztem.

Az ember képes a megújulásra mind fizikai, mind lelki szinten, de sajnos nem korlátlanul. Regenerálódásában apró örömök, megerősítések is segítik, melyekben a drámajátékok nagy segítségünkre vannak. A drámát, a játékot terápiás eszközként használom sikerrel évek óta.

Négy gyermekes édesanyaként és nagymamaként vallom, hogy a megelőzés a legjobb orvosság minden nehézségre, hiszem, hogy meg kell engedjük magunknak az énidőt, meg kell találjuk azt a töltődési formát, amely segíti a mindennapokat pozitívan és boldogan megélni. Tapasztalom, hogy erre úgy kell tanítanunk a fiatalabb korosztályokat, hogy még mi is jóformán csak tanuljuk.

További szakembereink

Bíró Erzsébet

Pár-és családterapeuta, családügyi mediátor

Kramarics Rita

Családi és párkapcsolati tanácsadó, interkulturális pszichológia és pedagógia szakértő

Makkai Hunor

Pár- és családterapeuta, okleveles mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakember

Lánczky Adrienn

Pszichológus

Szöllősi Dóra

Pszichológus

Török Ágnes

Pszichológus, krízistanácsadó szakpszichológus

Horváth Antónia

Mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető, drámapedagógus

Báncsi Szilárd

Mentálhigiénés szakember

dr. Garas Médea

Válási mediátor, jogász

Nyári Szilvia

Művészetterapeuta, rajzvizsgálati szaktanácsadó

Márkusné Czifferi Erika

Gyógypedagógus - autizmus spektrum pedagógiája szakirány

Minden jog fenntartva 2024 © eroforraskozpont.hu | Weboldalt készítette: Krix Marketing

További szakembereink

Bíró Erzsébet

Pár-és családterapeuta, családügyi mediátor

Kramarics Rita

Családi és párkapcsolati tanácsadó, interkulturális pszichológia és pedagógia szakértő

Makkai Hunor

Pár- és családterapeuta, okleveles mentálhigiénés családtudományi és családterápiás szakember

Lánczky Adrienn

Pszichológus

Szöllősi Dóra

Pszichológus

Török Ágnes

Pszichológus, krízistanácsadó szakpszichológus

Horváth Antónia

Mentálhigiénés szakember, pszichodráma vezető, drámapedagógus

Báncsi Szilárd

Mentálhigiénés szakember

dr. Garas Médea

Válási mediátor, jogász

Nyári Szilvia

Művészetterapeuta, rajzvizsgálati szaktanácsadó

Márkusné Czifferi Erika

Gyógypedagógus - autizmus spektrum pedagógiája szakirány

Meggyőződésünk, hogy nehéz élethelyzetekből is van járható kiút. 

Minden jog fenntartva 2024 © eroforraskozpont.hu |

Weboldalt készítette: Krix Marketing