Reggel a kávé fölött a tükörbe nézünk, és bár minden rendben látszik, belül mégis ürességet érzünk. Ismerős az a csend, amikor körülöttünk vannak az emberek, mégis magunkra maradunk a saját érzéseinkkel?

A magány nem mindig egyedüllét

Sokszor nem az fáj a legjobban, hogy egyedül vagyunk, hanem az, hogy kapcsolatban is elszigeteltnek érezzük magunkat. Ott ül mellettünk valaki a kanapén, körülöttünk zajlik az élet, mi mégis azt érezzük, mintha valami láthatatlan üveg választana el a többiektől. A magány ilyenkor nem a helyzet leírása, hanem egy belső tapasztalat, amely arról szól, hogy valami bennünk nem talál kapaszkodót a kapcsolódáshoz. Ez fontos különbség, mert nem mindig az a kérdés, hányan vannak körülöttünk, hanem az, hogy eljut-e hozzánk a jelenlétük.

Ami mögötte állhat

A magány gyakran nem egyik napról a másikra alakul ki. Lehet, hogy régebbi csendekből épült fel, abból, hogy sokszor inkább magunkban vittük tovább a feszültséget, mint hogy kimondtuk volna. Képzeljünk el egy nőt, aki nap mint nap helytáll, intézi a családot, dolgozik, beszélget, mégis esténként azt érzi, hogy senki nem látja igazán. Ilyenkor a magány sokszor nem a többiek hiányáról szól, hanem arról, hogy valahol megszakadt a belső kapcsolat önmagunkkal, és ehhez később a külső kapcsolatok is nehezebben tudnak kapcsolódni. Az ember ilyenkor könnyen azt hiszi, vele van a baj, pedig gyakran inkább egy régi mintázat szólal meg újra.

Amikor a belső üresség jelzéssé válik

A magány érzése lehet figyelmeztetés is. Nem büntetés, nem hiba, inkább egy jel, hogy valami fontosból kevés jutott mostanában: őszinte beszélgetésből, megértésből, pihenésből, vagy abból, hogy végre megálljunk egy pillanatra, és ránézzünk, mi történik bennünk. Néha a test is tudja előbb, mint az eszünk: reggel nehezebben kelünk, feszültebbek vagyunk, sokat görgetünk, közben pedig egyre erősebb lesz a csend belül. Ilyenkor érdemes megkérdezni magunktól, hogy vajon tényleg az emberek száma kevés, vagy inkább az a fajta kapcsolódás hiányzik, ahol meg lehet érkezni a saját érzéseinkkel.

Mikor segít a beszélgetés

Ha ez az üresség tartósan velünk marad, és már a mindennapi feladatainkra is hatással van, érdemes szakemberhez fordulni. Nem azért, mert ez túl nagy vagy túl komoly probléma lenne, hanem mert néha jól jön egy biztonságos, elfogadó tér, ahol nem kell megjátszani, hogy minden rendben van. A pszichológiai tanácsadás segíthet abban, hogy jobban értsük, honnan jön ez a magány, mi tartja fenn, és milyen apró következő lépés hozhat egy kis könnyebbséget. Sokszor már az is old, ha kimondjuk, amit eddig csak magunkban cipeltünk.

Van ebből kiút

A magány érzése nagyon emberi. És bár fájdalmas tud lenni, mégsem azt jelenti, hogy végleg el vagyunk vágva másoktól, inkább azt, hogy valami bennünk figyelmet kér. Ha meghalljuk ezt a jelzést, és nem söpörjük félre, akkor lassan közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, és ezzel együtt a kapcsolódásaink is tisztábbá válhatnak. A járható út sokszor nem nagy fordulattal kezdődik, hanem azzal, hogy merünk beszélni róla, és engedjük, hogy valaki megértéssel, elfogadással mellettünk legyen.
Hozzuk felszínre együtt a belső erőforrásokat! Tájékoztató jellegű tartalom, nem helyettesíti a személyes szakmai segítséget. Ha nyomasztó gondolataid vannak, hívd a Lelki Elsősegélyt: 116 123 (ingyenes, 0-24). 

Ha úgy érzed, ebben jólesne a segítség, a pszichológiai tanácsadás segíthet — Fóton, az Erőforrás Terápiás Központban. Erről itt olvashatsz bővebben: https://eroforraskozpont.hu/pszichologiai-tanacsadas-es-konzultacio/. Keress minket bizalommal.

Bíró Erzsébet
Pár- és családterapeuta, családügyi mediátor
Erőforrás Terápiás Központ
Fó