Gergely Rita
Pszichológus, komplex integratív terapeuta jelölt
Önismeretünk mélyítését egy életen át tartó folyamatnak tartom, amelyben a nehézségek, változások és bizonytalanságok mellett új felismerések és fejlődési lehetőségek is megjelenhetnek. Gyermekekkel, serdülőkkel, szülőkkel és felnőttekkel egyaránt dolgozom, és pszichológusként abban szeretnék támogatást nyújtani, hogy az elakadások és megterhelő élethelyzetek érthetőbbé és megküzdhetőbbé váljanak.
Fontos számomra egy biztonságos, elfogadó és ítélkezésmentes légkör megteremtése, amelyben gyermekek és felnőttek egyaránt lehetőséget kapnak arra, hogy saját tempójukban fogalmazzák meg érzéseiket, gondolataikat és nehézségeiket.
Szemléletem alapvetően személyközpontú, a konzultációk során kognitív viselkedésterápiás és mindfulness-alapú elemeket is alkalmazok. Gyermekek esetében életkorukhoz és egyéni szükségleteikhez igazodó módon dolgozom, szükség esetén a szülők bevonásával.
Szakmai tapasztalatot gyermekekkel, fiatalokkal, szülőkkel és felnőttekkel végzett munkám során szereztem. Iskolapszichológusként többek között szorongással, tanulási és beilleszkedési nehézségekkel valamint nevelési kérdésekkel foglalkoztam. Felnőttekkel végzett munkám során elsősorban önismereti, önértékelési, életvezetési és párkapcsolati elakadásokkal, döntési helyzetekkel és szülő–gyermek kapcsolati nehézségekkel dolgoztam.
Amivel hozzám fordulhat:
– gyermek- és serdülőkori szorongás, beilleszkedési nehézségek
– iskolai problémák, tanulási nehézségek, bullying
– kortárs kapcsolatok, barátkozási nehézségek
– nevelési kérdések, szülő–gyermek kapcsolat
– érzelemszabályozás, önbizalom és önértékelés, személyiségfejlesztés
– életvezetési nehézségek, időmenedzsment
– stressz- és szorongáskezelés
– döntési helyzetek, életmódváltás
– fiatal felnőttkori kérdések, kapunyitási krízis
Mottóm: “Jó volna jegyet szerezni és elutazni önmagunkhoz” – József Attila

Kapcsolatfelvétel

További szakembereink
További szakembereink
Minden jog fenntartva 2026 © eroforraskozpont.hu |